Hope

Remény. Ami ad, és elvesz. Éltet és megöl. Biztat és becsap. Átölel és megüt. És mégis, lehetetlen elpusztítani...
Újra és újra feltűnik.
Ha van, átkozzuk, ha nincs, hiányzik.
Szeretjük és gyűlöljük. Mert épít és lerombol.
De ha nincs remény, nincs cél, és ha nincs cél, nincs miért álmodni, és ha nincs miért álmodni, nincs értelme élni. De van remény, mindig van remény. Mert mindig lehet még jobb.
Szeretlek remény.
Köszönöm, hogy minden este lefeküdhetek. Becsukhatom a szemem és könnyek közt hihetem, hogy a holnap szebb lesz. Hogy nevetve mondhatom, hogy minden rendben lesz egyszer. Amikor rádöbbenek, hogy nem lesz persze sikítva átkozlak. De aztán új nap virrad és rájövök, hogy ha tökéletes nem is lesz minden, de amíg van miért élni, addig mindig van remény.
Ne hagyj el soha, még ha azt kívánom se. Szükségem van rád...
Holnap reggel találkozunk...
Szeretettel,

a Szív.

Alone - Egyedül

Alone in the dark - Egyedül a sötétben

Fájdalom. Végighasítja a bőröd, kettétöri a gerinced. Elvesz tőled mindent, de nem öl meg. Csak szenvedsz. Nincs kiút, a fény már nem ér el. A sötét körülvett és nem enged. És nem hall senki sem. Üvölts csak! Próbáld meg!

Büszkeség. Úgysem teszed. Mosolyogsz, sőt nevetsz. Szembenézel vele? Nem. Csak erőt adsz neki, hogy még nagyobbat rúgjon beléd. El dobod az utolsó segítséget is magadtól. Kérdezik mibaj. Válasz? Semmi. Mi lenne? De miért hazudsz? Azt mondod senki nem ért meg, egyszerűbb így. De magadnak is hazudsz. Miért? Csak.

Szeretet. Akiket szeretsz, az utolsó csepp reményt is elvehetik tőled. Persze miért tennék, hiszen a barátaid! Nyisd ki a szemed! Nézz szembe a valósággal. Ismersz olyat, aki még sosem bántott meg? Nem. De persze mindig van egy személy, akiben megbízhatunk, nem igaz? Nem. Mert hiába szereted a szívedből, elég egy kis botlás és egy életre el vagy felejtve. Találsz mást helyette. De egy hét beszélgetés után, úgyis megun. De végül is van, akinek elmondhatod, mi bajod. Vagy megérti, vagy nem. De ha meg is érti, segíteni úgysem tud.

Remény. A legjobb lehetőség arra, hogy még nagyobbat ess. A remény hal meg utoljára. Mondogathatjátok, meggyőzni nem fogtok. Hányszor reménykedtem, hányszor hittem benne, hogy jobb lesz. Annyiszor magyarázták, hogy minden rendbe jön. De úgysem lesz. Kár hinni benne. Ha nem hiszel benne, legalább csak pozitívan csalódhatsz. Ez is valami, nem igaz? De hát ígyis-úgyis reménykedsz kicsit. Nem tehetsz róla, de mégis, valami nem engedi, hogy ne reménykedj. Dühítő mi?? Ezt az érzést nem tudod eltüntetni, csinálhatsz akármit, úgysem fog sikerülni. De el fojthatod. Ez a legegyszerűbb. Vagy ne hallgass rám, a te bajod.

Sírás. Nem akarsz sírni mások előtt? Mindenki így érzi. Sikerülni fog? Nem. Kiskorodba is sírtál már, de az egy dolog. Nem az a lényeg. Mert az életed nem lesz mindig könnyű. Azt mondják légy kedves másokhoz, és ők is azok lesznek. Azt hiszem ez az élet legnagyobb hazugságai közé tartozik. Azt hiszed, másokat érdekelni fog, hogy hány órát sírsz? Hogy miért van feldagadva és miért vörös a szemed? Talán megkérdezik. De igazat mondasz majd? Nem. Minek a sok hülye kérdés, hogy kiért meg miért? Csak. Mert jól esett. Jó sírni, nem? Sírtam már boldogságból, szomorúságból és dühből is. A boldog sírás jó, a szomorú után könnyebb, a dühös rossz. És amikor egyszerre vagy szomorú, elkeseredett, elhagyatott és dühös? Az borzalmas. És utána se lesz jobb. De őt úgyse fogja érdekelni, sírj csak órákig. Inkább pihenj és felejts.

Sajnálat. A leggyűlöletesebb dolog a világon. A szánakozás, a lenézés a szemükben. A szavak, az ölelések. Ha valami bajod van, hirtelen olyan sok barátod lesz. Kérdés, hogy mennyi szükséged van a sok kamu szeretetre és kérdésre hogy mi a bajod. Nekem semmi, szóval köszi nem kell. Volt már, hogy megkérdezte valaki mi a baj, azt mondtam semmi. Milyen meglepő. De fájt, nagyon. És tudjátok mi történt? Pár másodperccel később erőt vettem magamon, hogy elmondom neki, erre kiment. Otthagyott. Miért? Mert nem érdekelte. Lenne akinek elmondhatnám, mi a bajom. De úgy vagyok vele, hogy elegem van. Akiért az életemet is odaadnám, eldobott, aki az utolsó reményem, most hagyott itt. A többieknek még elmondhatom, megbízhatok bennük. De nem teszem, nem kell több csalódás. Magamban megbízhatok az éppen elég. És jó így nekem, köszi nem kell sajnálni.

Élet. Senki nem tudja miért kaptuk, mire használjuk és milyen a jó élet pontosan. Meg persze mindenki máshogy vélekedik róla. Mindenkinek van egy adag szenvedése. Néha úgy érezzük nem bírjuk. Egyáltalán érdemes ez az élet?

Igen. Nekem igen. Én élni akarok. És szeretni akarok. Fáj néha, de büszke vagyok nem mutatom, csak néhány embernek, akiket nagyon szeretek, akik előtt sírhatok, de nem sajnálkoznak. Ők az én reményem, az én életem. Meglepődtetek? Én nem. =)

Sziasztok! Íme egy kicsit depressziós novella. De ne aggódjatok, egy kicsit túlreagáltam, de most már sokkal jobban vagyok. (= Jól esett ezt leírni. Köszi, hogy meghallgattok, előre is köszönök mindent.

Puszi,

Alice^^

Procul - A távolból

Sziasztok! Sok idő után ismét egy novellával jövök, bár kicsit rövidre sikerült. Nem igazán vámpíros, inkább olyan elvont, úgyhogy ha értelmezni akarod, lassan olvasd. :) Na mindegy, biztos lesz akinek tetszik, lesz akinek nem. Örülnék a véleményeteknek. Jó olvasást! ;)

Procul - A távolból

Mindenki számára van egy biztos pont és mindenki hiszi, hogy van egy hely. Egy hely, ahol vigaszra talál. Egy hely, ahol segítséget kap. Egy hely, ahol megnyugodhat. Hogy az a hely létezik-e a valóságban vagy sem, azt csak te tudhatod...

Minden kisgyerek hisz a túl az Óperencián-ban. Számukra az a vár, messze a távolban, létezik. Ez csupán egy hely, ahol biztonságban van. Ott mindenki boldog és minden jó elnyeri a jutalmát. Nincsenek gonosz és rossz dolgok. Minden éjjel, álmában, oda vándorol.

Hisz melyik kisgyerek ne hinne a mesékben? Mind hisznek benne... Ezért lehet könnyű nekik, az utcán nevetve végigfutni. A mesékben élnek, a világ rossz oldaláról, tudomást sem vesznek. Talán nem értik, talán nem is akarják. Majd anyu megvéd - gondolják.

De minden kisgyerek felnő egyszer, ezzel megváltozik az élete. Már nem hisz többé a mesékben, a mesebeli hercegekben és palotákban. Nem száll többé hajóra, hogy elérje a várát. Már nincs rá szüksége! - Legalábbis ezt mondja. De valójában csak fél. Mindent máshogy lát és már nem elég számára egy képzeletbeli világ. El akar menekülni a valóság elöl. Mert a valóság nehéz, néha úgy érezzük, megöl. Így újraépíti a várát, de a vár soha nem lesz a régi már.

Elmosódik a határvonal a jó és a rossz között. Képtelen kizárni a világ minden gonoszságát és nem biztosítja már mindig a jó győzelmét rossz fölött. Egyesek egyszerű házakat építenek, mások kastélyokat, egyesek a képzeletükben, mások a valóságban.

Az élet rövid. A kisgyerek felnő, megöregszik. És egy nap meghal. De míg él, átadja várát fiának, lányának, unokájának. Így a várak soha nem pusztulnak el, csak átalakulnak, ha kell.

Minden embernek van képzelőereje és vára, csak ki kell nyitnia a szemét, hogy lássa. Érd el a várad, használd a képzelőerőd. Ott majd megtalálod, mi számodra fontos. Ne hagyd, hogy fájjon, csak mosolyogj!

És nézz mindent a távolból... Messze a valóságtól... Az álmodból...